2014. október 17., péntek

NAGY DOLOG!!!


Hosszas szégyenkezés és gondolkodás után amikor arra jutottam kiteregetem az éterben a betegségem gusztustalan részleteit azzal, hogy másoknak segítsek vele, töménytelen mennyiségű levelet kaptam tőletek különböző emésztési panaszokkal.
KELL ERRŐL BESZÉLNÜNK, bármelyikünkkel megtörténhet.

Vizsgáljuk meg kicsit minek, hogyan is kellene lennie normál esetben!

Sokan hasmenéssel élik a mindennapjaikat, úgymond "megszokva", Imodiumon élve. Élet ez? Kérdem én.
Vannak akik orvoshoz sem mennek el (ami lehet nem is baj), de legalább a megoldást meg kellene keresni máshol, hogy teljes életet élhessenek.
Volt olyan barátnőm aki egy szalmonella fertőzés után fél évvel még mindig folyamatosan járta a WC-t és az orvosok már nem tudtak vele mit kezdeni. Szerencsére én igen!
Sőt egyszer magamat is megmentettem már a fertőzőosztálytól, mert a doki már nem tudott mit kitalálni és oda utalt, pedig csupán az antibiotikumokkal kipusztította a bélflórámat és csak egy probiotikum kellett, hogy helyrejöjjek.

A másik véglet amikor nem minden nap nagydolgozunk.
Vannak akik egy héten csak egyszer mennek és általában ez a nőkre jellemző.
Ez sem normális közel sem.

A normális az lenne ha minden főétkezés után mennénk, de a nyugati táplálkozáson élőknél a napi 1 már elfogadott.

MIT TEGYÜNK?

Azt gondolom mindkét esetben hasonló a megoldás.

1. Megfelelő táplálkozás! (paleot értem ez alatt, de remélem ez egyértelmű)
2. Probiotikum (erről már írtam korábban)
3. Útifű maghéj minden reggel éhgyomorra (erről is írtam már)
4. Fogyasszunk fermentált zöldségeket, almaecetet (erről is)
5. Zselatin
6. Minél több zöld levelet, lehetőleg nyersen.
7. VÍZ, VÍZ, VÍZ!!!!!!
8. MOZGÁS!!!

A tökéletes végtermék nem híg, nem kemény, nem büdös és könnyen kijön!

Ki meri elárulni ezután milyen sűrűn megy intézni a nagydolgát?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése