2017. március 14., kedd

Szilvi


Szilvi írta: "Szia Ági! Nagyon örülök, hogy rátaláltam az oldaladra. Én 9 hónapja paleózom és nem bántam meg. 2 éve sclerózis multiplexet diagnosztizáltak nálam. Minden tünetet produkáltam, ami csak létezik. Hála az orvosaimnak, gyorsan intézkedtek és visszahoztak a normál állapotomra. Igen, ez szuper jó volt, de én nem akartam gyógyszerfüggő lenni minden mellékhatásával együtt. Így én is úgy álltam a dolgokhoz, mint Te és kezembe vettem a sorsom, elkezdtem paleózni. Először is agyban álltam át, mert anélkül nincs kitartás. És megmondom őszintén, elég könnyen ment. Muszáj volt, mert 2 hónapja abbahagytam az infúziós kezelést. Egy-két kis tünetet leszámítva jól vagyok, de idő kell a gyógyuláshoz, hiszen a több évtizedes "szemét" ételek (glutén, szénhidrát) hatásait nem lehet egyik napról a másikra kijavítani. Szóval csak köszönetet szeretnék mondani a fantasztikus recepteidért és azért, hogy végre találtam valakit, aki ugyanilyen szemlélettel áll a betegségéhez és le meri tenni a gyógyszereket! 😊

Ja és még azt elfelejtettem megírni, hogy több éve nem tudtam elmozdulni a 60-63 kg súlyomról, de mióta 9 hónapja paleózom 9 kilót fogytam. 😊Tehát ebből a szempontból is hatásos! 😊"


1 megjegyzés: