2017. március 14., kedd

Én

Az első látványos tünetem, aminél a tegnapi történetet abbahagytam, 2009 nyarán kezdődött, amikor is véres, nyálkás lett a székletem. Mivel nem minden nap volt ilyen, nem rohantam a dokihoz, de kb. fél év után azt gondoltam, most már derüljön ki, bármi is ez. Utólag visszagondolva évek óta fájt alul két oldalt a hasam, de mindig azt hittem nőgyógyászati probléma (folyamatosan hüvelygyulladással kezeltek és nagyon sokszor felfáztam úgy, hogy véreset pisiltem és iszonyatosan fájt, emiatt is sok antibiotikumot ettem), de a nőgyógyász nem talált semmit ott, mindig csak azt mondta, igyak sokat.

Először aranyérvizsgálat, negatív. Aztán jött a vastagbéltükrözés, ami megállapította, hogy Crohn beteg vagyok. A végbélnyílástól kb. 10 cm-re van egy kb. 10 cm-es szakasz ami gyulladt. Kaptam rá kúpot és ennyi. Mehettem Isten hírével.

25 évesen sokkolt a hír, hogy gyógyíthatatlan beteg vagyok, úgy meg még inkább, hogy a doki semmit nem mondott a betegségről, én pedig akkor hallottam róla először életemben. Mit lehet ilyenkor tenni? Marad az internet, amivel kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. Olvastam fórumokat, Crohnnal kapcsolatos oldalakat, és legszívesebben azonnal eret vágtam volna magamon, mert ha ilyen jövő vár rám, akkor én azt köszönöm szépen, de nem kérem.

Dokit váltottam, ajánlottak egy specialistát, aki nagyon kedves volt első találkozásnál, mindent elmondott nekem a betegségről, de a szebbik oldaláról nézve.
"Gyógyszerekkel tünetmentessé lehet tenni." -mondta.
Mivel a Xalazin végbélkúp nem bizonyult hatásosnak (vér, nyálka és hasfájás maradt) elindultam a lejtőn, és jöttek a keményebb gyógyszerek, szép sorban.
Xalazin tabletta, Budenofalk, Pentasa, Medrol.... Ezek sem értek semmit, aztán amikor már olyan rosszul voltam, hogy bár sosem ment a hasam szerencsére, de egy nap többször kellett mennem, mert annyi véres nyálka termelődött, és úgy korgott a hasam állandóan, hogy aludni sem tudtam, puffadt, fájt, fáradt és gyenge voltam. Ismered azt az érzést amikor megy a hasad? Fáj, csikar, izzadsz és rohansz ha tudsz. Ez volt nekem is, csak nem az jött ami ilyenkor szokott, hanem rengeteg véres nyálka és mindez hónapokon keresztül. Egész délelőtt és éjszakákon át sírva ültem a wc-n.
Következett a szteroid injekció vénásan 5 napon át ami mindenkinek nagyon gyors javulást szokott hozni. Én kivétel voltam. Azon kívül, hogy még gyengébb és fáradtabb lettem, semmi nem történt, a tünetek ugyanúgy maradtak.
Aztán Immurant akartak adni, de miután elolvastam a tájékoztatót, úgy döntöttem nem szedem be.

Elég!!! Elegem lett!!! Minek egyem ezt a sok gyógyszert ha nem használ és csak még rosszabbul leszek tőlük? Úgy gondoltam 2 út van előttem. Vagy csinálom tovább amit a doki mond, de abból jó nem nagyon sülhet ki hiszen a gyógyszerek mellékhatását is kezdtem jócskán érezni és tudtam, hogy így előbb vagy utóbb, de mindenemnek baja lesz, vagy a másik út, hogy elkezdek más módszerek után kutakodni, mert ott van esélye annak, hogy egyszer valaha jól leszek.

"Nem az a bátor aki nem fél. Aki nem fél az csak vakmerő vagy meggondolatlan, vagy pedig kevés az információja a szituációról.
Az a bátor aki tudja mi vár rá, fél, és mégis bevállalja a helyzetet, szembenéz vele, nekimegy."



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése